Mi az a kisebbségi stressz és miért lehet fontos szerepe az életünkben autista személyként?
Mindannyiunkat érnek stresszhatások, nap mint nap. Lekéssük a buszt, leteremt a főnökünk, összekapunk valamin a társunkkal, stb. Ezeket a helyzeteket saját adaptív és kevésbé adaptív megküzdési módjaink segítségével feldolgozzuk, idővel visszaáll az idegrendszerünk a nyugalmi állapotba.
Azonban, ha ezek a stresszhatások hosszan, tartósan fennállnak, például a munkánk folyamatos stresszel jár, vagy krónikus beteg családtagot ápolunk, akkor a szervezetünkben is hosszantartó változások következhetnek be. A kortizol szintünk tartósan megemelkedik, károsodhatnak belső szerveink, legyengül az immunrendszerünk. Köztudott, hogy a krónikus stressz nagymértékben hozzájárul különféle testi és mentális betegségek kialakulásához, modern világunkban sajnos a korai halálozás egyik vezető oka.
Hogyan kapcsolódik mindez az autista emberek mentális egészségéhez?
Számos kutatás bizonyítja, hogy az autista emberek mentális egészsége rosszabb a neurotipikus populációval összehasonlítva, szinte bármely mutatót vizsgálva. Sokkal magasabb a hangulatzavarok, szorongásos zavarok előfordulása, erről számos kutatási adatot ismerünk. Akár 70% is lehet a különböző mentális egészséggel kapcsolatos kihívások, mentális betegségek előfordulási aránya autista fiatal felnőttek körében. Ennek okait régóta kutatják, többféle magyarázatot is igyekeztek a szakemberek találni erre a magas együttjárásra. Sokszor nem könnyű ezeket a mentális betegségeket felismerni sem, mert a megjelenésük neurodivergens embereknél a tipikustól eltérő lehet. Átfedő kognitív profil, differenciáldiagnosztikai kihívások, és ehhez hasonló elméletek is napvilágot láttak, a magas arányok magyarázatára. A kutatások közül kiemelkedik a társadalmi kontextust előtérbe helyező, kisebbségi stresszen (Meyer) alapuló magyarázat, ezt szeretném röviden körbejárni.
Az autista emberek egy neurológiai kisebbséget alkotnak a társadalomban, amely az identitásban is kifejeződhet. A többségtől eltérő idegrendszeri működés sokszor jelentkezhet abban, ahogyan részt vesznek társas helyzetekben (eltérő preferenciák), ahogyan egy helyzetet értelmeznek, feldolgoznak, vagy amilyen ingereket kedvelnek vagy kerülnek, vagy ahogyan kommunikálnak.
Alapvető szociálpszichológiai tény, hogy a normaszegést – azaz a többségi normáknak nem megfelelő viselkedést – minden társadalom, minden közösség valamilyen módon bünteti. Kritizáljuk, rosszabb esetben megszóljuk, bántjuk, kirekesztjük, aki másképp reagál, szokatlanul viselkedik, vagy egyszerűen azt, akinek a nézőpontját, gondolatmenetét nem értjük.
Kívülállónak lenni fájdalmas élmény, a kitaszítottság érzése alapvető érzelmi szükségleteink kielégítetlenségével járhat, a valahova tartozás érzése sérül.
Többlet stressz-terhelés, ami az autista személyekre nehezedik
A kisebbségi stressz elmélete szerint a kisebbségi státuszuk miatt a neurokisebbségek – köztük az autista emberek – a mindennapokban egy állandó többlet stressz-terhelésnek vannak kitéve, amely különféle társas helyzeteken, intézményes rendszereken és struktúrákon keresztül fejtik ki hatásukat. Nézzük ezeket a stresszorokat részletesebben, elsőként az egyéntől független helyzeteken, szituációkon keresztül:
- A mindennapi hátrányos megkülönböztetés, diszkrimináció, gyakori élmény lehet, például egy üzemorvos megkérdőjelezi a belátási képességeidet, vagy hogy nem kapsz meg egy előléptetést, mert a főnököd úgy gondolja, hogy „ne legyen egy autista a team leader”;
- Jelentkezhet mikroagressziók, érvénytelenítések formájában is, mint például a „szerintem nem is vagy autista” vagy a „ha tényleg autista lennél, akkor…” kezdetű mondatok. Ilyen élmény az is, hogy az osztályfőnököd, a hátad mögött, a tudtod nélkül az egész osztálynak elmondja, hogy autista vagy… A fájdalmas, bántó, megbélyegző helyzetek sorát a végtelenségig lehetne sorolni.
- Szorosan ide kapcsolódó jelenség az ableizmus, ami azt jelenti, hogy csak a teljesen tipikus (megjelenésű, viselkedésű és képességprofilú) emberekre tervezzük intézményeinket és kultúránkat, mindenkit azonos mércével mérünk. Erre egy jó példa, ha a tudásmérés egyetlen eszköze a szóbeli vizsga, ami lássuk be, nem csak a tudásunkról ad képet, hanem nagyon nagy mértékben a szorongáskeltő helyzetben mutatott verbális kommunikációs képességeinket tükrözi. Mert azt feltételezzük, hogy ez mindenkinek egyformán jól megy. Vagy ha egy hivatalba vagy szolgáltatóhoz csak telefonon keresztül lehet bejelentkezni. Hiszen ez csak egy telefonhívás, ez mindenkinek megy, nem?
- Ugyanígy, a szenzoros környezetünk is a többség ingerfeldolgozási és szükségleti szintjéhez igazított, elég ha egy egyszerű, mindennapi bevásárlásra gondolunk: hatalmas ingeráradat, rettenetes hangzavar, hideg fények, vizuális szennyezés, szagok stb.. Egy ilyen egyszerű, hétköznapi dolog, mint a bevásárlás egy szenzoros rémálom lehet olyan valakinek, akinek az idegrendszere érzékenyebb.
Intézményrendszerünk ilyen módon egy „rejtett aknamező”, amelyen nap mint nap lavírozni kell autistaként. Gondoljunk bele, mennyire lennénk mentálisan és fizikailag is kimerültek, ha minden nap egy aknamezőn kellene átjutnunk, hogy munkába érjünk?
Nagyon sok autista ember ezért – tartva a megbélyegzéstől, vagy csak egyszerűen a társadalmi nyomás hatására, tudattalanul – rettentő sok energiát és erőfeszítést fordít arra, hogy teljesen be tudjon illeszkedni, ne tűnjön ki semmilyen látványos, feltűnő módon, esetleg titkolja is a környezete előtt az autizmusát. Teljesen érthető önvédelmi reakció, ha valaki nem szívesen beszél a saját szükségleteiről, vagy arról, hogy ha ő másképp lát bizonyos kérdéseket, mert azt tanulta meg, hogy emiatt kirekesztik, kizárják vagy bántják. A maszkolás, az elrejtőzés egy védekezési mechanizmus, egyben traumára adott reakció is, mely az egyén számára a túlélést – vagyis a társas környezetbe való beilleszkedést – szolgálhatja.
Még mindezen védekező mechnaizmusok mellett is van egy sor egyéb tényező, amit egyszerűen nem lehet kikerülni a mindennapokban, és nagyon nehéz ellene védekezni. Például az, hogy nagyon elterjedet a köznyelvben, szinte szitokszóként használják sokszor, az „autista” vagy a „fogyatékos” szót; a popkultúra rendkívül sematikus és sokszor pontatlan autizmus-ábrázolásai, amelyek mind fájdalmasan bántóak lehetnek. Az is érthető tehát, hogy egy ilyen erősen stigmatizált identitást sok autista ember elutasít és nem tud semmilyen módon azonosulni vele.
És itt kap helyet a kisebbségi stressz másik fontos tényezője, ami már a személyhez köthető, az internalizált abelizmus. Sokan önmagukat is „hibásnak” „megjavítandónak” élik meg, és ez gyakran olyan mélyen, olyan alapvetően része a személyiségüknek és a saját magukról alkotott képnek, hogy nem is feltétlenül kerül a tudatosság szintjére. Mégis, a háttérben futó programként, a „velem valami nincs rendben” irányítja az észlelést, a gondolkodást és a mindennapi helyzetek értelmezését.
Ráadásul, a mindennapokban sokszor a túlélést biztosító rejtőzködés, önmagunk, valódi szükségleteink és jellemzőink elrejtése szintén negatív hatással lehet a mentális egészségünkre, nem csak amiatt, mert rendkívül kimerítő, hanem azért is, mert menet közben elveszhet az egyéniség, megkérdőjeleződhet a „ki is vagyok én valójában?” A maszkolás tehát egyszerre teszi lehetővé, hogy bizonyos társas helyzeteket „túléljünk”, vagyis beilleszkedjünk egy közösségbe, és egyszerre jelent egy folyamatos terhelést az idegrendszerünk számára. Gondolj bele, hogy milyen lehet úgy élni, hogy folyamatosan attól kell tartanod, hogy lebuksz, mégha nem is követtél el semmilyen bűnt, de tartasz attól, hogy valami olyasmit csinálsz, amivel kiváltod a környezeted rosszallását, megvetését? Már pusztán ez a kiélezettség, ez a feszült készenléti állapot (vigilancia), annak az állandó élménye, hogy „nem vagyok biztonságban”, egy folyamatos „fight or flight” vészhelyzeti állapotban tartja az idegrendszerünket, ráadásul a saját viselkedésem és reakcióim állandó monitorozása, kontrollálása rendkívül kimerítő. A társas helyzetekben megélt elutasítás és kudarcok olyan állapotban tarthatják az idegrendszeremet, amiben folyton a környezetet monitorozom, és már a legkisebb, kétértelmű jelre elutasításként, bántásként fogok tekinteni, ez további nehezíti az értékes kapcsolódások kialakítását (rejection sensitivity).
Ha valaki más kisebbségi csoport tagja is, akkor különösen veszélyeztetett lehet, például ha szexuális és nemi kisebbség tagja is, többszörösen érvényesülnek ezek a stresszorok a mindennapokban.
Szerencsére, vannak a kisebbségi stressz ellenében ható tényezők is, tehetünk magunkért és a mentális egészségünkért. A reziliencia-faktorok biztosítják az ellenállóképességünket, segíthetnek a mindennapokban ellensúlyozni ezeket a stresszorokat. Nagyon fontos, hogy ismerjük meg a saját társas-, szenzoros-, és érzelmi szükségleteinket, értsük saját működésünket. Rendkívül fontos a társas támasz, az érzelmileg biztonságos kapcsolatok jelenléte az életünkben. A közösség, más neurodivergens emberek társasága, az aktivizmus, és a számomra kedves tevékenységekbe merülés mind fontos tényezők lehetnek mentális egészségünk megőrzésében.
Ha mentális egészségügyi problémákkal küzdesz, ha úgy érzed, hogy a mindennapi stresszel nem tudsz egyedül megbírkózni, fontos, hogy keress fel egy képzett szakembert – mindig van segítség!
Felhasznált irodalom
Ameis, S. H., & Szatmari, P. (2015). Common psychiatric comorbidities and their assessment. In E. Anagnostou, J. Brian (Eds.), Clinician’s manual on autism spectrum disorder (pp. 19-32).
Bogart, K. R., & Dunn, D. S. (2019). Ableism special issue introduction. Journal of Social Issues, 75(3), 650-664.
Botha, M., Dibb, B., Rusconi, P., & Frost, D. M. (2021). Autistic community connectedness as a moderator of the effect of minority stress on mental health in the autistic population. International Society for Autism Research 2021 Virtual Annual Meeting.
Bishop-Fitzpatrick, L., & Rubenstein, E. (2019). The physical and mental health of middle aged and older adults on the autism spectrum and the impact of intellectual disability. Research in Autism Spectrum Disorders, 63, 34-41.
Cage, E., Di Monaco, J., & Newell, V. (2019). Understanding, attitudes and dehumanisation towards autistic people. Autism, 23(6), 1373-1383.
Botha, M., & Frost, D. M. (2020). Extending the Minority Stress Model to Understand Mental Health Problems Experienced by the Autistic Population. Society and Mental Health, 10(1), 20–34. https://doi.org/10.1177/2156869318804297
Farquhar-Leicester, A. L., Tebbe, E., & Scheel, M. (2022). The intersection of transgender and gender-diverse identity and neurodiversity among college students: An exploration of minority stress. Psychology of Sexual Orientation and Gender Diversity. Advance online publication. https://doi.org/10.1037/sgd0000603
Hull, L., Petrides, K. V., Allison, C., Smith, P., Baron-Cohen, S., Lai, M. C., & Mandy, W. (2017). “Putting on my best normal”: Social camouflaging in adults with autism spectrum conditions. Journal of autism and developmental disorders, 47, 2519-2534.
Lai, M.-C., Kassee, C., Besney, R., Bonato, S., Hull, L., Mandy, W., Szatmari, P., & Ameis, S. H. (2019). Prevalence of co-occurring mental health diagnoses in the autism population: A systematic review and meta-analysis. The Lancet Psychiatry, 6(10), 819–829. https://doi.org/10.1016/S2215-0366(19)30289-5
Meyer, I. H. (2003). Prejudice, Social Stress, and Mental Health in Lesbian, Gay, and Bisexual Populations: Conceptual Issues and Research Evidence. Psychological Bulletin, 129(5), 674–697. https://doi.org/10.1037/0033-2909.129.5.674
Pearson, A., & Rose, K. (2021). A conceptual analysis of autistic masking: Understanding the narrative of stigma and the illusion of choice. Autism in Adulthood, 3(1), 52-60
Rosen TE, Mazefsky CA, Vasa RA, Lerner MD. (2018) Co-occurring psychiatric conditions in autism spectrum disorder. Int Rev Psychiatry. 2018 Feb;30(1):40-61. doi: 10.1080/09540261.2018.1450229. Epub 2018 Apr 23. PMID: 29683351.
Waltz M. (2015). Az autizmus társadalmi és orvosi története. Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Közhasznú Kft. Budapest
